100 éves az Attila téri templom
|
1910-ben szentelték fel az Attila téri görögkatolikus templomot. Az évfordulóra a hétvégén templomi búcsúval emlékeznek. |
| A XIX. század elejétől egyre több görögkatolikus vallású ember költözött Debrecenben, lélekszámuk a század folyamán folyamatosan emelkedett. A hívek kezdetben a Szent Anna utcai temető kápolnájában, majd egy iskolakápolnában gyűltek össze, álmuk azonban egy saját templom megépítése volt. 1907-ben a várostól ingyen kaptak egy telket, s gyűjtésbe kezdtek. A Szűz Mária Oltalma nevet viselő templom három év alatt épült fel. Az idei templombúcsú a 100 éves jubileum kapcsán kiemelkedő jelentőségű, melyet egyéb rendezvényekkel is szeretnénekk emlékezetessé tenni. Az évfordulós hétvége programjai 2010.okt. 2. (szombat) 10-15.ó. Emlékülés a templom 100 éves jubileuma alkalmából Helyszín: Szt. József Gimnázium díszterme (Debrecen, Szt. Anna u. 17.) Végsheő Tamás –Egyházmegyénk és a Debreceni Egyházközség megalakulása Juhász Judit – „Hirdessétek a háztetőről” – média és hithirdetés Seszták István – Új pasztorációs módok és törekvések a Hajdúdorogi Egyházmegyében Felföldi László – Pasztorációs munka a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében Terdik Szilveszter – A szentély ikonográfiája és liturgikus szerepe Dr. Derencsényi István: A Debreceni Református Egyház hitélete 18-20. ó. Ökumenikus zenés este a 100 éves görögkatolikus templomban (kórustalálkozó) Helyszín: Attila téri görögkatolikus templom Résztvevők: Halleluja kórus - Széchenyi-kerti ref. Egyházközség kórusa Musica Sacra - Debreceni Baptista Gyülekezet Kamarakórusa Szűz Mária Oltalma - gör.kat. egyházközség kórusa Jakab Zsuzsa és barátai Ortodox kórus - Debrecen Bárka zenekar - Hajdúböszörmény 2010.okt. 3. (vasárnap) 11.ó. Templombúcsú, ünnepi liturgia körmenettel 13.ó. Ebéd és kötetlen együttlét, beszélgetés a templom melletti sátorban Helyszín: Attila tér |
Forrás: http://www.dehir.hu/debrecen/debreceni-hirek/2010/09/29/134833/100-eves-az-attila-teri-templom/


